A fiúk itthon nagy sörrajongók, így szépen, lassan és észrevétlenül én is kedvelővé váltam. Tanulmányi látogatást is tettünk tavaly Plzenben és csak a stílusosság kedvéért útközben Hrabaltól a Sörgyári capriccio-t hallgattuk Für Anikóval és Kernnel. Na ez azért nem volt rossz! Csináljátok ti is utánunk, szívből tudom ajánlani a sörösöknek, örök emlék.
A sörgyár egyébként egyszerűen szuper. SAB Millerék megvették őket anno, úgyhogy a sörtúra gyülekezőpontján egy kiállítás szemlélteti a birodalom gyöngyszemeit: mi magyarok is képviseltetjük magunkat, ott áll a vitrinben a teljes Dreher sorozat. Természetesen a túra végén betértünk a sörgyár vendéglőjébe szomjunkat oltani és valami söröset "bekapni".
No, olyan finomat sikerült beválasztanom, hogy evés közben egyfolytában azt analizáltam, hogy vajon miből mennyi lehet benne és ott a helyszínen elhatároztam, hogy ezt otthon elkészítem, ha törik, ha szakad.
Sikerült. Így hát megosztom veletek a receptet.
Sült kolbász sörös hagymaszósszal
3 db nagy vöröshagyma
- 3 db nagy lilahagyma
- 3 dl barna sör (erős, testes, jófajta - én Bernard-dal készítem)
- 1 teáskanál jófajta mustár
- 1 teáskanál barnacukor
- 1 evőkanál ketchup
- 1 maggi szósz kocka
- 1 kiskanál Worchester szósz
- olaj
A hagymát felkarikázom és olajon elkezdem párolni. Amikor már pirulgat felöntöm sörrel és a hozzávalókat szép sorjában beleteszem. Fedő alatt, időnként kevergetve párolom, sűrítem kb. 15-20 percig. Majd amikor már jó kis puha a hagyma, leveszem a fedőt, és hagyom, hogy az addig elég ütős sörös buké kicsit tovaillanjon. Ez kb 3 perc. Addig a jófajta sütnivaló kolbászt (én a nem paprikás, ún. fehér ill. nürnbergi fajtát ajánlanám) szépen megsütöm és a kész szószban még 1-2 percig - csak hogy összebarátkozzanak - összeforralom.
Hmmm... Barnakenyérrel és finom hűs barnasörrel valami mennyei.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.